Gravírozás üvegre, nászajándék

40. születésnapra kaptam meghívást. Ilyenkor ajándékozásnál, mindig sorra veszem azt, milyen személyiség az ünnepelt, milyen az ízlése, milyen a lakása, megpróbálom kitalálni, minek örülne igazán. Így lett Andinak névre szóló pezsgőspohara, amit elvittem a virágoshoz, hogy "csomagolja" be nekem. Hosszasan ötleteltünk, hogy lenne a legjobb, míg megszületett az élővirágos változat, amellel még a pohár is szabadon maradt, így Andi minden vendéggel tudott koccintani az este folyamán. Számomra ilyen a jól kitalált ajándék.

Neked is számít, hogy milyen ajándékkal kedveskedsz?  

40.szletsnap1    40.szletsnap2    40.szletsnap3   

 

 40.szletsnap5

Mitől "ólomkristály" az ólomkristály? Kérdezik tőlem leggyakrabban a vásárlóim. Az ólom, mint anyag elgondolkoztatja az embert, hogy mi köze lehet az üveghez? A válasz egyszerű, vagyis, a gyártásnál ólom oxidot adnak az üveg nyersanyagához, mégpedig a könnyebb megmunkálhatóság miatt. Ennek köszönhetően van az a csengő bongó dallamos hangja a kristálypohárnak és ettől válik könnyen csiszolhatóvá. A fénye is jóval tündöklőbb az ólomkristálynak, mint a közönséges üvegnek. Gondoltam, ha már az üvegggyártásról írok, akkor előkeresem az fiók mélyéről a szakami könyveimet. Meg is találtam az 1977-ben kiadott anyagismeret könyvemet és elmosolyodtam az első oldalnál, ahol felhívják a figyelmet arra, hogy "... különös gondot fordít az ifjúság fejlődésére és szocialista nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit." Szép lassan előjöttek a korábban tanultak.

- az üveggyártók az üveg nyersanyagainak keverékét megolvasztják és az olvadékból fúvással, hűzással, préseléssel, hengerléssel, öntéssel és centrifugázással üvegtárgyakat formáznak.

- az emberiség az üveget elöszőr csak ékszerként használta

- az üveg feltalálását, akárcsak a bronzét és a vasét, a tűznek kösuzönhette az ember.

- az első üvegtárgyak készítését és az üvegfúvó pipa (fúvócső)  feltalálását az egyiptomiaknak tulajdonítják.

- a középkorban az olvasztáshoz szükséges nagy hőmérsékletet csak igen sok fa eltüzelésével tudták biztosítani. Ezért az üveghutákat erdős vidékeken építették.

- az ugrásszerű fejlődés csupán a XVIII.-XIX. századbankövetkezett be, amikor felfedezték a tisztább nyersanyagokat és a kemencéket jobb tüzelőanyagokkal (előbb szénnel, majd gázzal) fűtötték.

- forradalmi átalakukást jelentett a SIEMENS-féle olvasztókemence bevezetése, amely elöszőr hasznosította a tüzeléshez a kemencében elégetett gázok hőtartalmát.

Ha kérdése lenne, írjon vagy hívjon.

Cserháti Gabi    Gabi kristály Kft.    +36-20-326-5654      Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

üveggyártás

Pálinkás palack céges ajándéknak azért jó, mert az ólomkristály ajándéktárgy az egyik legértékesebb ajándék. Ha egy cég rendszeren ólomkristály ajándékokat választ céges ajándéknak, az a kollégáknak is jó, mert kapnak egy értékes, egyedi ajándékot, ami eltérő a megaszokott sablonos és tucat ajándékoktól. Bizony, ha a cég ad magára és igényes ajándékkal lepi meg a dolgozóit, partnereit, az hosszú távon kifizetődő. Tudom a tőlem vásárló cégektől, hogy a dolgozók visszajezései alapján, legtöbbször az ólomkristály ajándékokra eseik a választás. Évfordulóra, versenyekre díjnak és kitűntetett munkatársnak is a legtökéletesebb céges ajándék az ólomkristály.

Ez a darab szakmai verseny díjazottjának készült. Ha van hasonló ötlete és igénye, kérem, hívjon vagy írjon segítek a megvalósításba.

Cserháti Gabi     +36-20-326-5654           Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.                Gabi Kristály Kft.

 

céges ajándék

 

 

Amikor egy családban már szállóigévé válik az enyhe iróniával fűszerezett mondás a gyerekek szájából, hogy "Édesapám..." akkor ez kellő alapot ad a születésnapi ajándék kitalálásához. A szállóige adott, a pálinka szeretete adott, az ólomkristály, mint jó ötlet, adott. Az ajándék legyen pálinkás pohár az Apa születésnapjára. Ezentúl bármikor elő tudjuk venni a pálinkás poharakat, hogy koccintsunk a születésnapon, névnapon vagy bármely más családi eseményen.

Ha ehhez hasonló ajándékötlet megvalósításában tudok segíteni, kérem, hívjon. 

Cserháti Gabi   +36-20-326-5654     Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.    Gabi Kristály Kft.

pálinkás pohár01

Díjátadóra készítettem ezeket az ólomkristály Kínáló tálakat. Gravírozás is került rá, mégpedig a díjat átadó Kamara logója. Az ünnepséget az AMKA szervezte, az idei pályázatból összegyűlt anyagok kiállításának a megnyitójára. A kiállítás témája a Kézművesség a játékvilágban, avagy a játékos kézművesség.  Több díjazott is örülhetett az általam készített ólomkristály tálnak, melynek az értékét tovább növelte, hogy kértek rá gravírozást. Hiszen, ettől lesz egyedi és az átlagostól eltérő szép emlék ez a tál. Mindig kapok a díjazottaktól kedves visszjelzést, hogy milyen sokat jelent nekik ez a díj és mennyire örülnek a kristály ajándékoknak. Termékeim nagy része úgy van megcsiszolva, hogy kérhető rá gravírozás.

gravirozas017

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy bőven akad ólomkristály ajándék elérhető áron. Amikor ajándékot szeretnénk venni, fontos szempont az ára. Valami miatt egyből arra gondlunk, hogy az ólokristály nem jó, mert az drága. Bizony, az ólomkristály nem lehet olcsó, mivel drága az alapanyag, drága a kézi munka és az összes többi költség is magas. Viszont ez a előnye és az értéke. Gondoljuk csak át, mennyivel járunk jobban, ha veszünk egy minőségi csokoládét vagy egy virágcsokrot. Az sem olcsóbb. Válasszuk ki okosan az ólomkristály ajándékot, névnapra, házassági évfordulóra vagy születésnapra. Ólomkristály termékeim között a kristálypohak nagy részét megtalálja egydarabos kiszerelésben. Tehát egy darab borospohár, pezsgőspohár, vizespohár benne az elegáns velúr díszdobozban, rajta a gravírozás, így alkot egy személyre szóló és értékes ajándékot, aminek az ára 5.000Ft alatt van. Nézze meg.

 

gravirozas007      gravirozas008

Szerintem attől jó egy ólomkristály ajándék, ha figyelembe vesszük a kiválasztásnál, hogy mit szeret az ünnepelt. Ha a vitorláshajót és a vörösbort szereti, akkor vegyünk neki kézzel csiszolt kristály borospoharat és legyen rajta gravírozás. A gravírozás egyrészt emeli az ajándék értékét és arról tanúskodik, hogy körültekintően választottunk ki az ajándékot. Előfordult már, hogy azt érezte milyen nehéz ajándékötletet találni? Kínálatomban számos ünnephez talál megfelelő ajándékötletet, a lényg, hogy kérjen rá gravírozást.

 

   gravírozás003  gravírozás004  gravírozás005

 

Tévedés azt gondolni, hogy a legmegfelelőbb nászajándék a pezsgőspohár. Valóban ez a leggyakoribb ajándékötlet esküvőre, viszont egyre többen az alapján válasszák ki a legalkalmasabb nászajándékot, hogy milyen italt fogyaszt legszívesebben az ifjú pár. Ezen tapasztalatok alapján mondhatom, hogy a pálinkás pohár kezdi felvenni a versenyt a pezsgőspohárral.

         gravírozás4    gravírozás5

Számos jó évvégi ajándékötlet született az elmúlt hónapban. Pedagógus és óvónéni egyaránt örült a kristály csodáknak. Volt ilyen asztalra való levélnehezék, pezsgőspohár és Bonbonier. Írtam rá neveket, dátumot, ovisjelet, rajzokat. Azért szeretik leginkább, mert ezekből csak egy van. Örök emlék marad. Végre nem tollat kaptam, szokták mondani a tanárok.

.   pedagógus ajándék

Névre szóló, vagyis gravírozás van rajta. Hiszen a saját nevét mindenki szereti látni az ajándékon. Ettől személyes az igazi nászajándék és biztos, hogy ennek örül leginkább az ifjú pár. Mert jó érzés évről évre elővenni a házassági évfordulón a nászajándékba kapott kristály pezsgőspoharakat. Jó érzés emlékezni a nagy napra és koccintani az évfordulón a gravírozott poharakkal.

Ezért javaslom, hogy a nászajándék választásakor ezeket a szempontokat vedd figyelembe és legyen rajta gravírozás, akkor biztos, hogy olyan ajándékot adsz, amiből csak egy lesz az ifjú párnak.

DSC06204 

1. oldal / 2

Ólomkristály ajándék, nászajándék, házassági évfordulóra, gravírozás

Ólomkristály ajándékötletek

igényes vásárlóknak számos családi eseményre, mint az esküvő, házassági évforduló, nyugdíjba vonulás.  Kínálatomban kifejezetten egyedi elképzelések alapján megtervezett és megalkotott termékek kaphatók. A dísz és használati tárgyak kivitelezése manufakturális körülmények közt történik, alapos tervezéssel és magas minőségű megmunkálással. Vásárlóim igényihez igazodva gravírozással teszem egyedivé és névre szólóvá az ajándéktárgyakat. A családi ünnepeken túl céges rendezvényekre és évfordulóra is készítek ólomkristály ajándéktárgyakat. A gravírozás adta lehetőségeknek köszönhetően maradandó és örök emlék ajándékok születnek a műhelyemben.

Azonnali elérhetőség
Tel:
(20) 326 56 54
Email:
gabi@olomkristaly.com